Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom az agilis vezetővé válással, és izgalmas látni, milyen mély változásokon megy keresztül egy vezető, amikor beemeli ezt a szemléletet a napi működésbe. Miért nehéz? Miért dönt mégis egyre több vezető úgy, hogy belevág? Erről szól ez a cikk: saját tapasztalatokról, kihívásokról és az agilitás mögötti valódi erőről.
Valami megmozdult a vezetés világában. Már nem az a kérdés, hogyan kontrolláljuk a csapatot, hanem inkább az, hogyan tudjuk felszabadítani a benne rejlő lehetőségeket. És itt jön képbe az agilitás.
Ma, amikor a világ gyorsabban változik, mint valaha, a klasszikus vezetési modellek már nem adják meg azt a rugalmasságot, amire egy csapatnak szüksége van. A hierarchikus döntéshozatal gyakran túl lassú. A túlzott kontroll pedig kiölheti az innovációt.
Az agilis vezetés ezzel szemben a gyors alkalmazkodásról, a csapat bevonásáról, és a tanulásra épülő működésről szól.
Röviden? Egy gondolkodásmód. Nem pozíció, nem cím, nem módszertani igazolvány.
Az agilis vezető:
Egyik kedvenc mondatom a témában: „Az agilis vezető nem irányít, hanem teret nyit.”
Az okok sokrétűek, de itt van néhány kulcstényező, amit a saját munkám során is tapasztalok:
A változás nemhogy állandó, de kiszámíthatatlanná vált. Egy éves terv? Jó, ha két hónapig érvényes. Az agilitás nem csak reagálni segít, hanem felkészít a bizonytalanság kezelésére.
A kollégák már nem akarnak „csak végrehajtók” lenni. Részt akarnak venni. Gondolkodni, hozzászólni, alakítani. Az agilis vezetés ezt támogatja – és ettől válik emberibbé a munkahely.
A hagyományos vezetés gyakran nem veszi észre időben, ha egy csapat „kifárad”. Az agilis szemlélet viszont a rendszeres visszajelzésekre és figyelemre épít – így a problémák korábban észlelhetők és kezelhetők.
Több tanulmány, köztük a Harvard Business Review egyik cikke is alátámasztja, hogy az agilis csapatok gyorsabban reagálnak, kreatívabbak, és jobban teljesítenek olyan helyzetekben, ahol a változás folyamatos. Forrás itt
Akit érdekel a téma, annak ajánlom figyelmébe a témában megjelent "Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül" című könyvet.
Egy fontos tapasztalat: az agilitás nem működik ott, ahol nincs pszichológiai biztonság. Ha a csapattagok félnek kérdezni, hibázni vagy akár ellentmondani, akkor nem lesz valódi együttműködés.
A vezető egyik legnagyobb feladata tehát, hogy olyan légkört alakítson ki, ahol bátran lehet kísérletezni. Ahol a visszajelzés nem kritika, hanem közös tanulási lehetőség.
Mert sokunknak azt tanították, hogy a vezető az, aki mindig tudja a választ. Aki dönt, irányít, megmondja, mit kell tenni.
Ezért az agilitás gyakran belső ellenállásba ütközik – nem a csapat részéről, hanem a vezető saját elvárásai miatt.
Pedig az egyik legnagyobb erő épp abban rejlik, ha ki tudjuk mondani:
„Nem tudom, de utánanézek.”
„Ti mit gondoltok?”
Ez nem gyengeség. Ez hitelesség.
Agilis vezető csak IT-s környezetben lehet?
Nem. Bár az agilitás legfőképp a szoftverfejlesztésből indult, ma már bármilyen területen (HR, marketing, oktatás, egészségügy) működhet. A szemlélet a lényeg, nem az iparág.
Mit tegyek, ha a csapatom nem vevő az agilitásra?
Ne erőltesd. Kezdd magaddal. Mutass példát. És teremts olyan környezetet, ahol ők is érezhetik: itt biztonságban lehet véleményt mondani, ötletelni.
Az agilis vezető nem attól vezető, hogy mindig ő beszél a legtöbbet a meetingeken. Hanem attól, hogy képes másokat is megszólítani. Teret adni, biztonságot teremteni, és velük együtt fejlődni.
Ha téged is foglalkoztat, hogyan lehet valóban emberközpontúan és rugalmasan vezetni, vagy egyszerűen csak szívesen beszélgetnél az agilitás gyakorlati oldaláról, keress bátran! Szívesen megosztom a tapasztalataimat, és még szívesebben hallgatom meg a tieidet.